A mellműtétemnek a következő a tanulsága: mindig hallgatni kell a megérzéseimre, és soha sem anyukámra. Anyu nagyon elkezdett károgni, amikor meghallotta, hogy egy olyan orvoshoz akarok menni, akiről semmit sem tudok, csak érzem, hogy jó lesz. Meg azzal is problémája volt, hogy mi miatt akarok mellműtétet. Na, ezt inkább abbahagyom, mert csak felhúzom magamat, és most boldog akarok lenni. Ugyanis most akarom nektek elmesélni, hogy az operáció nagyon jó lett. Nem volt igaza azoknak, akik azt mondták, hogy nem is a melleim a probléma, csak kivetítem rájuk a dolgokat. Ugyanis most tényleg megoldódott, nincsen semmi bajom. Annyira szépek lettek, pont olyanok, amiket akartam. Nem is nagyon tudom elmondani, hogy milyen jól érzem magamat.

Tegnap nagyon elkapott a mélabú, és teljesen kilátástalannak láttam mindent. Pedig van kilátás. Lehet, hogy azért nem vettem észre a dolgot, mert annyira kézenfekvő az egész, hogy pont ezért kerülte el a tudatomat. Szóval egy álmatlan éjszaka után rájöttem arra, hogy tulajdonképpen plasztikáztathatnám is magamat. Pénzem van rá, főleg most, hogy a covid miatt jól felgyűlt az a pénzem, amit mindenféle utazásokra tettem félre. Úgysem fogok utazgatni mostanában. (Vagy nem is tudom, hogy meddig kell várni az oltásra, én egészséges vagyok és fiatal, úgyhogy a sor végén vagyok.) Szóval már arra is rájöttem, hogy kihez akarok menni. Dr. Rusz Zoltánhoz. Nézegettem a sebészeket, és nála éreztem azt, hogy ő kell nekem. A megérzéseim pedig jók szoktak lenni, lehet rájuk hallgatni.

Ma újra elővett a mélabú. Én nem hangsúlyozni akarom a kis melleimet, én nem pánt nélküli felsőt, meg ilyesmiket akarok, amik jól állnak a kis mellű nőknek. Én egyszerűen csak nagyobb melleket akarok. Ilyen nagy kérés ez? Annyi nőnek van jóval nagyobb melle. Annyi szépséghiba van, ami nem zavarna. Például, ha hízásra hajlamos lennék, vagy nem lenne dús a hajam. Ezeket valahogy el tudnám viselni, de a kis mellem megőrjít. Igen, most tényleg nem az a megoldás, hogy hülye cikkeket olvasok a neten mindenféle öltözködési trükkökről és a társaikról, hanem az, ha kimondom az igazságot: nagyon, nagyon zavar az a tény, hogy a melleim kisméretűek, és ez a helyzet rányomja a bélyeget az egész életemre.

Szóval néztem a neten trükköket, hogy hogyan lehetne a melleimet hangsúlyozni, mert ma állítólag a kis mell a divat. (Nem tudom, hogy ezt a hülyeséget ki találta ki.) Megnéztem újra a cikket. Nem igazán tudom leírni azt, amit ott láttam, belinkelni meg nem akarom, mert tudom, hogy nem mindenkinek olyan erősek az idegei, hogy elviselje a látvány. Szóval a cikkben kis mellű, még nálam is laposabb nők vonulnak iszonyatosan kivágott ruhákában. Néztem, és teljesen szürreálisnak éreztem a látványt. Viszont találtam egy jó cikket, amiben azt írják, hogy a kis mellűeknek a pánt nélküli felsők. És tényleg, ez egy olyan ötlet, amit érdemes megvalósítani.

Minden nő életében problémás téma a mellek. Én igazán nem is találkoztam olyan nővel, aki elégedett  a melleivel, még akkor sem, ha más nagyon szépnek találja azt. Én sem vagyok kivétel. De azért kivétel vagyok, mert nekem tényleg nagyon kicsik a melleim. A kosaras, ami már elég gáz. Szenvedek is mellette eleget. Az utolsó csepp a pohárban az a cikk volt, amit a facebook kidobott. Valami női portál írta azt, hogy ma már nem szégyen a kis mellem, és nem eltakarni kell, hanem kihangsúlyozni. Megnéztem volna azt, hogy ezt a hülyeséget ki írta. Neki nem hiszem, hogy A kosaras melltartót kell hordania. Ez az egész annyira kiborító.